Eric Saade Hungary* The Official Hungarian Fansite

   

HOME  ERIC SAADE  SWEDEN  GALLÉRIA  EXTRÁK  ESH      

 

 

 

 

 

Tone Damli

 

1988. április 12-én született  Songdal-ban. Már gyerekként is énekelt. 17 évesen a Norvég Idol második helyezettje lett. 2005-be jelent meg első albuma a Bliss. 

The Bliss

2007-ben adta ki Sweet Fever című albumát.

Fever

Majd 2009-ben indult a Norvég Eurovisios előválogatón és itt is második helyezést ért el a Butterflies című dalával.

Ebben az évben adta ki 3. albumát az I know-t. Ezen jelent meg a Butterflies című száma is.

2010-ben megjelent a 4. nagylemeze a Cocool.

(Ennél az albumnál nem tudok választani, melyik számot hozzam nektek, így hozom mind 3-at)

I love you

Crazy cool

Pick it up (bonus track)

2012-ben jelent meg 5. lemeze a Look Back, amin helyet kapott az Imagine is, aminek a terve, hogy majd lesz egy közös daluk évekkel korábban 2007-benmeg volt .

Eric ezt a számot Eric Tone-nak írta. 


Imagine

Look Back

Az előző héten szakított vőlegényével. Tegnap a Melodifestivalen Második esélyén második fordulójában esett ki a Hello Goodbye című dallal, amit Erik Segerstedt-tel duettben énekeltek.

Hello Goodbye

By: Ricsi Saade

 
MANBOY


Eric Saade svéd énekes 1990. október 29-én született Helsingborg külvárosában. Édesapja libanoni, édesanyja svéd származású, szülei 4 éves korában elváltak. 7 testvére van, és ebből csak egy teljes. 2011-ben Ő képviselte hazáját az ESC-n, ahol 3. helyezést ért el a Popular c. dalával. Eddig 3 nagy lemeze jelent meg: Masquerade, Saade Vol. 1 & Saade Vol.2.

 

 
Saadeisták

  
  
  
 

 
dátumok

Coming Home turné

Svédország, Helsingborg, Väla Pink Party
- 2013. május 25.
Svédország, Tranås, Tranåsdagarna
-2013. május 26.

Svédország, Orsa, Orsa Udden
-2013. június 22.
Svédország, Malmö, Amiralen
-2013. június 28. (19:00)

Svédország, Sunne, Vattenlandet
-2013. július 03.
Svédország, Sövde, Sövde Amfiteater
-2013. július 06.

Litvánia, Riga, Pestivals
-2013. július 12.

Norvégia, Bergen, Tysnesfest
-2013. július 13.

Norvégia, Bömlo, Bömlofest
-2013. július 16.

Svédország, Trollhättan, Fallens Dagar
-2013. július 19.

Finnország, Vasa, Carpella
-2013. július 20.

Svédország, Eskilstuna, Parken Zoo
-2013. július 21.
Svédország, Stockholm, Skansen
-2013. augusztus 02.
Svédország, Umeå, Noliamässan
-2013. augusztus 07.
Svédország, Göteborg, Packhuskajen/Kajskjul 8
-2013. augusztus 08.
Svédország, Kalmar, Stadsfesten
-2013. augusztus 10.

Norvégia, Kristiansand, Dyrepark
-2013. augusztus 24.
Norvégia, Oslo, Sentrum
-2013. szeptember 14.

Ladies Night

Svédország, Västerås 
-2013. október 18.
Svédország, Jönköping
-2013. október 19.
Svédország, Helsingborg
-2013. október 25.
Svédország, Örebro
-2013. október 26.
Svédország, Örnsköldsvik
-2013. november 1.
Svédország, Gävle
-2013. november 2.
Svédország, Växjö
-2013. november 8.
Svédország, Linköping
2013. november 9.

Svédország, Malmö
2013. november 15.

 
Cserék
 

   
    
   
     
  
 

 

 
Jelentkezz be!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

                                      


Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints