1. Egy álom valóra válik

Most van egy kis időm, szóval leírom, mi is a szitu.
Az van h kb. 1hónapja összegyűjtöttem annyi zsebpénzt- megjegyezném elég sok időbe telt- hogy elutazzak Svédországba. Igen, sőt még egy szuper hotelre is maradt pénzem, na meg persze arra, hogy találkozzak hőn áhított pop-ikonommal, Eric Saade-val. Amint a tudatomra jutott a pénzem pontos összege lefoglaltam a repülőjegyet valamint a hotelszobát. Most a Stockholmi repülőtéren ülök egy kávézóban, ejtőzöm egy kicsit, valamint iszom egy minőségi! kávét, ugyanis amit a repülőn automatáztam, hát nem volt valami finom. Szóval most itt ülök a Stockholmi reptér Starbucks kávézójában és egy mennyei kávét szürcsölgetek. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy itt vagyok és találkozni fogok Vele. Na megyek és fogok egy taxit és a hotel felé veszem az irányt.

2. A srác

Miután 10 percig hajkurásztam egy taxit végre észrevett, s én beülhettem a jól megérdemelt bőrüléses Mercedes-be. Mikor a sofőr is helyet foglalt mellettem bőrőndöm behelyezése után, a kezébe nyomtam egy cetlit, melyen a hotel címe állt. Meredt szemekkel nézett hol rám, hol a papírra, de én igyekeztem nem figyelembe venni. Még 1x végigmérte a cetlit, hanyagul megrántotta a vállát és végre eltekerte a slusszkulcsot a megfelelő irányba. Az út során mindent alaposan szemügyre vettem. A futókat a parkban, a kávézókban ülő embereket, a bandázó fiatalokat. De egy idő után mindez eltűnt, s aktatáskát cipelő öltönyös emberek váltották föl őket. Hirtelen megijedtem, kikaptam az irattartómból a címet s leellenőriztem az iPhone-om alapján. Pontosan megegyezett. Sóhajtottam egy nagyot megkönnyebbülés lévén. A sofőr megmosolyogta kis „akciómat”.Én nem találtam eleinte ilyen viccesnek de a végére én is elejtettem egy féloldalas mosolyt, majd folytattam a bámészkodást. Itt már nem voltak aranyos kis teraszos házacskák a kicsi kávézók fölött. Itt már New York-ba illő felhőkarcolók voltak. Minden esetre tetszett amit láttam. Majd az egyik elegánsabb építménynél megálltunk. A taxis kitárta karjait jelezvén: „Megérkeztünk!”.Mire a kocsi kilincséhez érhettem volna egy udvarias személy, amolyan inas féle ajtót nyitott nekem, majd a csomagomat is egy tologatható szerkezetre tette. Ahogy beléptem az ajtón azt hittem hanyatt dobom magam. Hatalmas, légüres terű hallba kerültem, ahol a recepció foglalt helyet. A plafonon hatalmas kristálycsillár függeszkedett. A falon inda mintájú tapéta volt tojássárga szegéllyel. Bámulatba ejtő látvány volt. Miután többé-kevésbé visszatértem a kábulatból odahúztam magamat és a bőröndömet is a recepcióhoz és angolul elmakogtam –ugyanis még mindig nem voltam teljesen önmagam- mit is akarok. A nő bájos mosoly kíséretében odaadta a szobám kulcsát.(Ezek szerint megértett.)Nyugodt tempóval, még mindig álmélkodva mentem a lift felé bőröndöm társaságában. Mikor már elértem a liftig bevánszorogtam a tökéletesen kialakított szerkezetbe és megnyomtam a 8-as gombot. Az ajtó zárulni készült mikor egy piros cipő keresztezte az útját, s kénytelen volt újra kinyílni. Egy napszemüveges, khakizöld pulcsis alak lépett be mellém. Feketés-barna hajtincsei csapzottak a verítéktől. Bizonyára futott. Hatalmasat fújtatott, majd lekapta szemüvegét és beletúrt sötét hajába. Lazán a falnak támaszkodott, majd elkezdett nekem beszélni svédül. Mivel arckifejezésemből leszűrte, hogy egy kukkot sem értek abból amit mond, angolul kezdett bele:

-Ennyit még sohasem futottam 5perc alatt.-kacagott szinte fulladozva a levegőhiány miatt. Mosolya gyönyörű volt, ahogy megvillantak rikító fehér fogai.
-Hát ez bizony látszik rajtad.-megpróbáltam elővenni legbájosabb mosolyom.
A srác halkan dudorászott valamit, majd megnyomta a lift 8-as gombját.
-Én is épp oda tartok.-mondtam neki, de azt nem tudom, miért. Talán hogy pillantását magamon érezhessem.
-Mivel látom hogy nem Stockholmi vagy, de még csak Svéd sem, és mivel érdekel meg kell kérdeznem: Honnan jöttél?-villantotta rám féloldalas mosolyát.
-Hát nem biztos hogy ismerni fogod de Magyarországról jöttem.-mosolyogtam egyszerűen.
-Persze hogy ismerem. Az egy nagyon szép ország. De sajnos még nem jártam ott.
-Hát pedig érdemes lenne eljönnöd, mert ahogy elnézlek nagy utazó vagy.-nevettem jóízűen.
-Igen. Tény és való hogy sokat utazom.-mosolya szinte elvakított.
Párbeszédünket a lift trillázása zavarta meg.
-Hát azt hiszem megérkeztünk. Mosolygott rám.
Tekintete az enyémet fürkészte. Gesztenye barna szemei a kíváncsiságtól csillogtak, vajon hogyan reagálok.
.Valószínűleg.-most én is megvillantottam mondhatni tökéletes fogaimat. Megérte 1évig szenvedni a fogszabályzóval.
Ahogy kinyílt a lift ajtaja ő udvariasan előreengedett. De mikor puffanást hallottam a finom vörös szőnyegen megtorpantam és automatikusan hátrafordultam, majd a képemben (kis híján) találkoztam a futásaim elengedhetetlen kellékével, a kulacsommal. A srác volt olyan rendes , felvette nekem és lelkes vigyorgás kíséretében a képembe nyomta. Ezen muszáj volt nevetnem. Lehet hogy ez is volt a célja.
-Ahogy elnézem te is lelkes futó vagy.-vigyora alábbhagyott, már „csak” az igazán vonzó féloldalas mosolya ült ki a szájára.
-Eltaláltad!-nyúltam a flakonom felé, de ő hirtelen elrántotta előlem.
-Csak 1feltétellel adom vissza….-huncut mosoly váltotta föl az előzőt.
-Mégpedig?-vontam föl fél-szemöldököm kacéran.
-Ha megígéred hogy holnap csatlakozol hozzám a reggeli futásomnál!-bökte ki a váltságdíjat.
Az a flakon nem volt olyan nagy cucc, de viszont vele futni nagyon is volt kedvem.
-Rendben, legyen!-adtam meg magam, színlelve a kelletlenséget.
-Az 502-es szoba az enyém, a folyosó végén.8-ra várom a kopogásod-kacsintott, kezembe nyomta a kulacsom, majd távozott.

3. Futás a parkban

Eléggé friss volt az idő reggel 8 óra tájékán.
Mindezek ellenére én mégis bekopogtam a hotelszoba ajtaján,
mint ahogy azt előző nap megbeszéltük.
A srác azzal a bizonyos "lelkes mosolyával" nyitott ajtót nekem.
Ma már nem volt annyira irritatív, mint tegnap.
Lehet h ezzel babrált egy ideig a tükör előtt.
-Szia!-köszönt az időjárás ellenére hatalmas lelkesedéssel.
-Szia!-próbáltam én is olyan lelkes lenni mint ő, több-kevesebb sikerrel.
Leültetett a vörös kasmírhuzatot viselő díványra,
mondván még nem készült el teljesen.
Mikor kis idő múlva újra előbukkant a mosdóból
erős arcszesz illata csapta meg az orrom.
Bizonyára borotválkozott.
-Indulhatunk!-jelentette ki választ nem várva.
Most is pontosan ugyan olyan udvariasan
viselkedett velem, mint előző délután.
A parkhoz érve egy könnyed kocogással indítottunk,
s ő közben megint ugyan azt a dallamot dúdolta.
Valahonnan ismerősen csengett ismét eme melódia.
Miközben én így elmerültem gondolataimba
nem vettem észre sem azt hogy én futok elől,
sem azt hogy egy hatalmas sártócsa terül elém.
Természetesen nem is én lettem volna ha nem esek bele,
magamra zúdítva a nagy adag sár mellett a srácot is.
Egész súlyával préselte össze testem, ajkaink centikre voltak egymástól.
Fogalmam sincs miért de zavarba jöttem és szerintem fülig pirultam.
A félreérthető szitut valószínűleg ő nem úgy érezte mint én,
mert a féloldalas mosolyával jót nevetett az egészen,
feltápászkodott és egyenesen a sárba ült, pontosan mellém.
Én is -egy kis segítséggel- felültem mellé,
ekkor már nekem is nevetséges volt a helyzet.
Hangos kacagásban törtünk ki mind a
ketten miután pillantásunk keresztezte egymást.
Ezek után erőt vett magán, felállt és segített nekem is.
-Mondanám, hogy igyunk valami meleget de azért én ilyen ruhában mégsem jelenhetek meg nyilvánosan.-a féloldalas mosolya még mindig ott ült az arcán. Az én szónak pedig erős nyomatékot adott.
-Azt javaslom menjünk vissza a hotelbe, szedjük rendbe magunkat és elhívlak egy klassz kis helyre.-Kacsintott rám biztatás képp.
-Benne vagyok!-feleltem.
A hotel halljában úgy éreztem minden szempár ránk szegeződik.
Ezt már a parkban is éreztem, mikor nem voltunk tetőtől talpig sárosak.
Legfőképpen a tini lányok gyilkos tekintete maradt meg bennem.
Nem tudom mire föl ez az ellenszenv velem kapcsolatban,
de egyenlőre nem is érdekel.

4. A reggeli teázás

A lift felé vettük az irányt, mindkettőnk a maga szobakulcsát szorongatva kezében.

Már szinte megszoktam hogy mindenhol maga elé enged, ajtót nyit nekem és segít ahol csak tud.
A liftbeszálláskor sem kellett benne csalódnom.
Sietősen megnyomta a 8-as gombot és a lift már csilingelt is.
Nem értettem, mire ez a nagy rohanás, hisz már a parkból visszajövet feltűnt a gyorsított tempója.
Gondolataim közül az ismételt csilingelés zökkentett ki.
A srác megkönnyebbülten fújtatott egyet és kiszálltunk a liftből.
-Mivel elég gyorsan végeztünk a futással és mivel elég piszkosak lettünk-itt elejtett egy féloldalas vigyort kuncogással megbódítva ami iszonyatosan bejött- adok magunknak egy kis időt hogy mindketten bombaformában legyünk, ezért találkozzunk az ajtóm előtt 10körül, rendben?-és elővette a legcsábítobb mosolyát.
-Rendben, ennyi idő alatt bőven lesz időm elkészülni.- kacsintottam egy határozottat, majd a szobám felé vettem az irányt.
Fáradtan rogytam össze az ágyam szélére, majd kihasználva a területet kinyúltam a franciaágyon.
Gondolkoztam a mai napon, a tegnapin és azon, hogyan találkoztam össze ezzel a félistennel ilyen hirtelen.Mindeközben beindítottam az iPhone-om zenelejátszóját amin a Still loving it csendült fel.
Olyan érzés fogott el, mintha már ma hallottam volna ezt a számot.
Nem különösebben foglalkoztam ezzel az izével.
Inkább azon pörgött az agyam, milyen ruhát vegyek fel.
Gondolataimban a barna hosszított, kötött gombos-kardigánom jelent meg a koptatott szürke farmeremmel és egy barackszínű pólóval társítva.
Lábbelinek egy sötétbarna bőrcsizmát választottam mivel ugyebár nem volt valami nagyszerű időjárásunk.
És íme a szerelésem:

Hosszú, szőke hajam leengedve hagytam.
Smink lévén feltettem egy pár műszempillát, kicsi szemtust és szempillaspirált.
Alapozni két okból nem szoktam:
1.Nem szeretem retusálni az arcom.
2.Nem is tudom egyenletesen elkenni az alapozót.
A tükör előtt szemügyre vettem az összhatást.
Kitűnően néztem ki egy reggeli teázáshoz.
Felkaptam a virágmintás táskámat a vállamra, bezártam az ajtóm és már rohantam is az 502-es szoba felé.
Kopogtam és a srác-mintha az ajtó előtt állt volna a kopogásomra várva- rögtön ajtót nyitott nekem.
-Aztaaa!-kommentálta a látványt.
-Hát azért mégis csak Stockholm-ba megyek teázni.-mosolyodtam el.
-Akkor indulhatunk is.-majd kilépett mellém, bezárta az ajtót és elindultunk a lift felé.
Ő egy királykék kardigánt viselt, alatta fekete inget,fekete farmert,hófehér Nike cipőt és egy fehét karórát.

Megjegyezném, eléggé feltűnő látványt nyújtottunk így kettecskén.
Hiszen ő sem volt semmi ebben a szerelésében.
Miután kiléptünk a szálloda ajtaján megcsapott a hideg szellő.
Most is eléggé siettünk, de biztos azért hogy meg ne fázzunk.
A kicsi kávézó csak pár saroknyira volt a szállásunktól.
A srác udvariasan ajtót nyitott nekem, beinvitált, majd hellyel kínált, mintha csak otthon lenne.
Egy szélesen mosolygó pincérlány jött ki felvenni a rendelésünket.
Vidámsága nem hagyott alább, de fogalmam sincs, mi váltotta ki ezt a magatartást belőle.
Váltottak svédül pár szót a kísérőmmel, majd ő fordított nekem.
-Mit rendelsz?
-Én egy meggyes-joghurtos teát szeretnék.
Svédül folytatta tovább a társalgást a hölggyel, majd az levakarhatatlan mosollyal az arcán leadta a rendelésünket.
-Te mit kértél?-érdeklődtem, mert majd’ megölt a kíváncsiság, vajon mit beszélhetett azzal a lánnyal, amitől ilyen jókedve lett.
-Azt amit te.-válasza mellé az elengedhetetlen féloldalas mosolya is társult.
Még mindig nem értettem, mi volt ezen olyan örömteli dolog, de inkább alábbhagytam ezzel a gondolkozósdival.
-És nem mesélnél magadról egy kicsit?-kérdezett.
-Hát….Hol is kezdjem?Azt már tudod hogy magyar vagyok.17éves vagyok, Alma Rodrigues, ha van kedved bejelölhetsz Facebook-on.-ezen a kijelentésemen elnevettük magunkat.-Na szóval….Egy kicsi városban élek és egy nagyobban tanulok.Dióhélyban ennyi lenne.Most te mesélj.
-Hát én 20éves vagyok és zenélek.Imádom a zenét.-itt egy sejtelmes mosoly jelent meg arcán, mire én fekiáltottam:
-Én is imádok zenélni!8éves korom óta zongorázom és 13éves korom óta gitározom.
-Ez nagyszerű!És hát ami a zenélést illeti, szeretnék Európa szerte elismert zenész lenni, és terjeszteni a zenémet.-az a sokat sejtető mosolya most még többért kiabált.
-Micsoda tervek!Te aztán nem hagyod magad sodródni az árral.-álmélkodtam.
Kicsit rájátszottam, de láttam hogy tetszik neki.
Beszélgetésünket a pincérhölgy szakította félbe.
Egy cetlivel és egy tollal érkezett. Micsoda?
De itt senki nem akart egy újabb rendelést.
Váltott 1-2 szót a sráccal –még mindig nem tudom a nevét!?- majd ő a szokásos féloldalas mosolyával elvette a papírt és a tollat a lánytól és ráírt valamit.
Mikor elolvastam mit írt olyanra jöttem rá amire a legvadabb álmaimban sem mertem volna gondolni….